Tudom, hogy ez a poszt nem passzol a blog címéhez és a korábbi tartalomhoz sem.De amit láttam néhány gondolatot ébresztett bennem. Le kell írnom. Nem nagy dolog, de mégis.
Újra itt az ősz, így újból áthelyeztem a főhadiszállásom az edzőterembe, mint általában ősztől tavaszig. Mindennapi kellékem lesz a jól megpakolt sporttáskám, amivel utat török a tömött villamoson, ami sokszor hétvégén is velem van. Végül is szeretek itt lenni. Jó meleg van meg minden. Viccet félretéve általában hetente kétszer járok. Már így megy két éve. Nem untam meg. Most megnyitottam a szezont.
„Főműsoridőben” érkeztem, fél 8 körül, ilyenkor általában tele van, kicsit olyan, mint a játszótér, ami tele van megőrült gyerekekkel, minden gépen csimpaszkodik valaki, csak felnőtt kivitelben. Őt már akkor kiszúrtam. Egy duci lányt, aki csak ütemesen menetelt az emelkedőre állított futópadon. Mást nem nagyon tudott volna, akkora túlsúlya volt. Nem 5 kiló, nem 10 kiló, hanem sokkal több. Jelenleg. De tudom, hogy fél év múlva maratont fog futni. Ha ő is azt akarja.
Negyven percet futottam. Ő ezalatt néhány paddal arrébb edzett. Egyre csak lépkedett a gépen, ami valójában nem is emelkedik. Csak illúzió. De amit a fejébe vett az nagyon is valóságos.
Hátramentem a terem végébe ahol az „utca nevelt fel” srácok az erőlködéstől a halántékukon kidudorodó erekkel, néha felordítva, vicsorogva rángatják a súlyzókat. (Néha amikor elmegyek mellettük átfut az agyamon, hogy milyen menő lenne, ha én lennénk a kockás hasú gettóbébi, aki olyan menő mint ha egy R’n’B-s klipből mászott volna ki. De nem én vagyok az…) Amikor visszamentem nagyjából 40 perc múlva, akkor szállt le a gépről. Vörös volt az arca és szétázott a felsője az izzadságtól. A haja összekócolódott és látszott, hogy szinte vonszolja magát.
Egy kicsit saját magamra emlékeztetett. Nem voltam túlsúlyos, de tudtam, hogy nem mozgok eleget, ülök egy irodában nyolc órát, szellemileg zombi vagyok, mégis sok felesleges energiám van és ez rossz. Illetve az, hogy lehetnék edzettebb, csinosabb, de ez nem fog menni magától. Emlékszem amikor rászántam magam, hogy már pedig veszek egy korlátlan havi bérletet, mert a Rubint Réka összest már nagyon untam otthon a padlón. Lecsaltam, kihagytam, rossz napom volt, nem volt kedvem. Arra gondoltam, ha a büdzséből elkülönített pénzem pereg egy bérlet formájában, akkor komolyan veszem majd a dolgokat. Végül is bevált.
Eleinte egy csomó sztereotípia volt a fejemben. A kondiba csak Pumped Gabo klónok járnak a felfújt szájú, ragasztott hajú csajaikkal, akik szénné égtek a szoláriumban, Air Max cipőjük van, mindenük tiszta trendi és színes. Mellettük csak egy kakukktojás lennék, mint az élet sok más területén.
Mire sor került az első alkalomra már nem érdekelt kik vannak még rajtam kívül a teremben. Futottam, tapostam és kézi súlyzóval bénáztam, mindent ki akartam próbálni, mint hülye gyerek a vidámparkban. Másnap ordítva keltem az izomláztól. Nem tudtam és nem akartam fancy lenni. Valami régi játszós ruhát találtam otthon, különösebben jól sem néztem ki, de ez sem hatott meg. Megszállott lettem és el akartam érni, amit a fejembe vettem. Ebben a lányban pont ezt láttam. Szembe ment az „ilyen a genetikám”, „vastag a csontozatom”, jó vagyok én így is bullshittel. Félholt állapotáig nyomta. Nem zavarta, hogy ma még csak gyalogolni tud. Csodáltam ezért ismeretlenül is.
Ugyanakkor eszembe jutott még egy gondolat miközben fújtattam, patakokban folyt a víz a hátamon és frusztrált voltam, mert nem találtam a kellően ütemes „jó zenét” a telefonom listájában.
Mennyi „ jó tanácsot” hallgattam végig az elmúlt néhány évben. Amikor megtudja a környezteted, hogy életmódot váltottál, edzeni jársz akkor a semmiből előjönnek a kedves ismerősök „csupa jó szándékkal”, mint a szétszórt kiflimorzsára a hangyák. XY unokahúga egy hónap alatt tíz kilót fogyott, a nagynénje Z csodabogyótól szintén ennyit. Próbáltam- e már a századik csodadiétát, ő is a Feminán olvasta és nekem is biztosan segítene. Amúgy meg nagyon beteg és alultáplált leszek, mert csak sokszor csak csirkemellet eszem zöldséggel meg ilyen szarokat (pufirizs, zellerszár) és az L- Karnitin amúgy is mérgező. Rosszul csinálom, amit csinálok. Ő jobban tudja.
De az okos, kedves megmondó ismerősök valójában csak szájra edzenek, mert olyankor nincsenek ott, amikor munka után még késő estig tolod, amikor még csak azért is megcsinálsz egy kört a gyakorlatból, amikor lemondasz a kanapén fetrengésről, a sarki cukrászdában a sütikéről. Egyedül te látod a számlálón elégetett kalóriákat, te érzed a kilókat, amelyek szinte csak grammonként tűnnek el, te törölgeted a fejedről a verejtéket és te invesztálsz pénzedből kajára, edzős cuccra és satöbbire. A legkönnyebb beleszólni olyan dolgokba, amiről fogalmuk sincs. Senki nem lát bele,mert ez olyan harc amit egyedül kell végigküzdeni. Bocsánat, nem akartam Oravecznóra lenni.
Igazából nem hallgatok senkire. Vagyis csak azokra, akik véleményére tényleg kíváncsi vagyok, mert jó példával állnak előttem. Más dolgokban is igaz ez. Ha nem jön össze így legalább nem kell mást hibáztatnom. Amúgy meg össze fog jönni :)